Egy újra felfedezendő nyomdaipari eljárás. Egyre több nyomda kalapál ki a a hatvanas évekből származó, ám még mindig prímán működő magasnyomó gépeket, és csak szorgalmazni tudom, hogy mindenki éljen a magasnyomás adta lehetőséggel. Mert a letterpress szép. És legfőképpen őszinte. Érvényesülni hagyja a papírt, a tipográfiát és az ornametikát, ami napjaink színátmenetes agyon-fotóbuherált világában igazán üdítő jelenség.

Azért néhány szót a magasnyomás történetéről is kell ejtenünk, hiszen ez a legrégebbi nyomtatási mód. Kínában már a 8. században ismerték és használták, igaz, ez még kezdetleges, fa nyomódúcos változat volt.

Európában annak a bizonyos Johannes Gutenbergnek köszönhetően vált ismertté. Ő 1440 körül nyomta az első könyveket szőlőpréshez hasonlatos sajtóján. A betűket vésnökök és fémművesek vésték kemény fémbe (ez volt a patrica), ezeket nyomták egy fokkal puhább fémötvözetbe (ez lett a matrica). A matricákba öntötték az ólmot - korlátlan mennyiségben, így jöttek létre azok a kis domború ólombetők, amelyeket egymás mellé rakva (azaz szedve) hozták létre a szavakat, sorokat, oldalakat.

Később – de csak az 1800-as évek végén – a kézi szedést felváltotta a gépi. Napjainkra pedig a betűfémek használata teljesen megszűnt.

Nézegetéshez pedig egy kis zene.

          A magasnyomás nem tévesztendő össze a dombornyomással, vagy éppen vaknyomással amikor is a papírba a festékezetlen klisét nyomják be – a papír színéről vagy visszájáról -, így hozva létre egy gyönyörűen kiemelkedő vagy bemélyedő felületet a papíron. Minimalista, ám magával ragadó technika.

Linken innen, innen, innen, innen és innen.